Az izraeli hadsereg lőtte le
Háborús bűn gyanúja miatt boncolnak fel egy palesztin holttestet
Az ügyben Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter is megszólalt, szavai azt sugallták, hogy a térfigyelő kamera felvételét manipulálhatták.
2014.06.11 14:22MTI
Felboncolják szerdán az izraeli biztonsági erők által májusban lelőtt egyik palesztin tinédzser holttestét. Emberi jogi szervezetek szerint Izrael akár háborús bűnnek is minősülő cselekményt követhetett el a tüntető fiú agyonlövésével.
Palesztin orvosok szerint az izraeli katonák éles lőszerrel lőttek a 17 éves Nadím Nuvarára és a 16 éves Mohamed Abu Szahrra május 15-én. A két fiatal egy Izrael-ellenes tüntetésen vett részt Ciszjordániában, a demonstrálók közül többen kövekkel dobálták az izraeli biztonsági erők tagjait.
A hadsereg közölte, hogy aznap kizárólag gumilövedéket használtak, a tájékoztatás szerint az ügyben vizsgálatot indítottak.
A tizenéves fiúkat haláluk másnapján eltemették, palesztin tisztségviselők azonban elmondták, hogy Nuvara holttestét a család kérésére felboncolják.
A Jeruzsálem keleti részében lévő Abu-Dísz elővárosban tartandó boncolásra egy amerikai és egy dán patológust, valamint egy izraeli orvost is meghívtak. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit.
Az incidens helyszínéhez közeli térfigyelő kamerák felvételei arról tanúskodnak, hogy a két tinédzsert nem egy időben lőtték agyon, a gyilkosságok időpontjában ráadásul nem is dobáltak köveket.
A New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet hétfői jelentésében kételyének adott hangot az izraeli hadsereg azon állításával kapcsolatban, amely szerint nem használtak éles lőszert.
Az ügyben Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter is megszólalt, szavai azt sugallták, hogy a térfigyelő kamera felvételét manipulálhatták. A videofelvételt közzétevő HRW ezt tagadta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06