Fekete füst
Robbanás egy koszovói hőerőműben, halottak
A 449 megawattos erőmű Koszovó energiaszükségletének 30 százalékát fedezi. A létesítményt a tervek szerint 2017-ben bezárják, mivel súlyosan szennyezi a környezetet.
2014.06.06 15:55MTI
Forrás: YouTube
Hatalmas robbanás rázta meg Koszovó egyik hőerőművét pénteken, a baleset következtében legalább három ember életét vesztette, tizenhárman megsérültek és a környező épületekben is súlyos károk keletkeztek.
A robbanást Pristinában is hallani lehetett, a széntüzelésű erőműből fekete füst szivárgott. A helyi média arról számolt be, hogy gázrobbanás történt, a tájékoztatás szerint a rendőrség kiürítette a fővárostól mintegy 10 kilométerre található létesítményt.
A kiérkezett mentők kórházba szállították a sérülteket. A hatóságok körülkerítették a területet, mert attól tartottak, hogy további robbanások történhetnek. A tragédia hírére a legfőbb koszovói pártok felfüggesztették a vasárnapi választások előtt folytatott kampányukat. Többek között Hashim Thaci koszovói miniszterelnök is a helyszínre látogatott.
"Nincs ok a pánikra. Minden az ellenőrzésünk alatt van. Nincs szükség a lakosság evakuálására" - jelentette ki.
A 449 megawattos erőmű Koszovó energiaszükségletének 30 százalékát fedezi. A létesítményt a tervek szerint 2017-ben bezárják, mivel súlyosan szennyezi a környezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


