Sikeres a tavaszi offenzíva
Hullanak az iszlamista harcosok Jemenben
Félezer iszlamista fegyverest öltek meg a jemeni kormánycsapatok április vége óta.
2014.06.05 14:05MTI
Ötszáz, az al-Kaidához tartozó iszlamista fegyveres és negyven katona halt meg Jemenben azóta, hogy április végén a hadsereg hadjáratot indított a szélsőségesek ellen - közölte csütörtökön a jemeni hadsereg szóvivője.
A hadsereg az ország déli részén indított offenzívát tavasszal a terrorszervezet ellen, amelynek támadásai több száz ember életét oltották ki addig. A katonáknak sikerült kiszorítaniuk a fegyvereseket Sabva és Abján tartományokból. Válaszul a fegyveresek fokozták támadásaikat kormányzati létesítmények ellen sivatagi és a hegyekben elfoglalt állásaikból.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a hadműveleteket a közeljövőben több olyan területre is kiterjesztik, ahol a fegyveresek rejtőznek, és "ahol szabotázs zajlik, ami a terrorizmus másik formája".
Az al-Kaida jemeni szárnya, az AQAP 2012-ben a dél-jemeni hegyekbe menekült, miután a katonaság az amerikai hadsereg segítségével kiűzte az iszlamistákat több olyan városból, amelyet 2011-ben foglaltak el. Jemenben zűrzavaros a helyzet azóta, hogy 2012-ben tömegtüntetések távozásra kényszerítették a hosszú időn át uralkodó Ali Abdalláh Száleh elnököt. A felkelők súlyos kihívást jelentenek a kormánynak a stabilitás helyreállítását célzó kísérleteivel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06