Lakhnau
A nemi erőszak ellen tüntettek - vízágyúkkal hűtötte a kedélyeket a rendőrség
Uttar Prades egyik falujában csoportosan megerőszakoltak és megöltek két tizenéves lányt, majd holttestüket felakasztották egy fára.
2014.06.02 11:15MTIAz indiai tévé hétfőn sugárzott képei szerint a rendőrség vízágyúkat vet be a nemi erőszak sorozatos esetei miatt tüntetők ellen az észak-indiai Uttar Prades szövetségi állam fővárosában, Lakhnauban.
Több százan - főleg nők - gyűltek össze a szövetségi állam kormányhivatala előtt hétfőn. A demonstrációt feltehetőleg a nemi erőszakkal kapcsolatos brutális bűncselekmények legutóbbi esete váltotta ki. Uttar Prades egyik falujában csoportosan megerőszakoltak és megöltek két tizenéves lányt, majd holttestüket felakasztották egy fára.
A falu lakosai először tétlenséggel vádolták a rendőrséget. A hatóságok ezután őrizetbe vettek két rendőrtisztet és felfüggesztettek a szolgálatból két másikat, mert nem indítottak nyomozást, amikor az egyik lány apja bejelentette a két lány eltűnését.
Közben Telengana néven hétfőn megalakult India 29. szövetségi állama, amely több mint hat évtizedes küzdelem eredményeképpen született az ország déli részén.
Az eseményt nagy ünneplés kísérte Haidarábádban, s annak során beiktatták hivatalába a területet irányító új főminisztert, Kalvakuntla Csandrasekar Raót. Tisztségéhez, valamint az új szövetségi állam megszületéséhez külön gratulált Narendra Modi, az ország nemrégiben megválasztott miniszterelnöke, s ígéretet tett arra, hogy a központi kormány támogatást nyújt majd a terület fejlesztéséhez.
Az új állam Ándhra Prades szövetségi államból vált ki annak következtében, hogy megalakulása érdekében az 1950-es években elszakadási mozgalom kezdődött. A szakítást szorgalmazók törekvésüket azzal indokolták, hogy az állam északi, fejletlen és aszályos területét a délvidék befolyásos politikusai szándékosan elhanyagolták. A helyiek emellett arra is panaszkodtak, hogy hátrányos megkülönböztetés érte őket az állami támogatások, a vízelosztás és a munkakeresés területén is.
A lakosság az új állam megteremtése érdekében hol erőszakos tüntetésekkel, hol békés megmozdulásokkal próbálkozott. A tiltakozások az elmúlt évtizedben mintegy ezer ember életét követelték. Több tüntető felgyújtotta magát.
A tüntetések 2009-ben erősödtek fel, amikor Csandrasekar Rao éhségsztrájkba kezdett. Tizenegy nappal később a központi kormány Manmohan Szingh-gel az élén beleegyezett Ándhra Prades kettéosztásába. Az elszakadás miatt is tiltakozások robbantak ki a szövetségi államban, ezért a kettéválás folyamatát tudatosan késleltették.
A tíz körzetből álló új államnak 35 millió lakosa van. Fővárosa Haidarábád lesz, Ándhra Prades korábbi székhelye, amely azonban Telengana területén található. Tíz évig osztozik a két állam Haidarábádon, azt követően pedig új fővárost jelölnek ki Ándhra Prades számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06