Csütörtök este óta nincs hír a csapatról
Újabb EBESZ-megfigyelőknek veszett nyoma
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különleges megfigyelői missziója csütörtök este óta nem tud kapcsolatba lépni a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében dolgozó egyik csoportjával.
2014.05.30 15:12MTI
freedigitalphotos.net/Simon Howden
A küdöttség közleménye szerint a megfigyelői csoport négy főből és egy ukrán tolmácsból áll. Két autóval utaztak, amikor fegyveresek szeparatisták feltartóztatták őket a Luhanszktól mintegy 100 kilométerre lévő Szeverodonyeck városában.
A szakadárok ugyanakkor pénteken azt állították, hogy elengedték a négy EBESZ-megfigyelőt. Olekszij Csmilenko, a luhanszki "népi front" vezetője az orosz Interfax hírügynökségnek elismerte, hogy előző nap valóban feltartóztatták a megfigyelőket, és Luhanszkba vitték őket.
"Miután bebizonyosodott, hogy valóban nemzetközi megfigyelők, és nem provokációk szervezésével foglalkoznak, figyelmeztettük őket: többet ne utazzanak szükséges iratok és kísérő nélkül" - mondta Csmilenko. Kijelentette, hogy a megfigyelők már szabadok.
Előző nap a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "luhanszki népköztársaságának" sajtosztálya azt közölte, hogy a megfigyelőket nem foglyul ejtették, hanem csak a "kijárási tilalom miatt nem engedték ki" őket. Az EBESZ-nek közben még egy megfigyelői csoportja van fogságban a szomszédos Donyeck megyében.
A szintén négyfős, Donyeckben dolgozó csoporttal még május 26-án vesztették el a kapcsolatot. Az ukrán külügyminisztérium előző nap közzétette, hogy értesülésük szerint a svájci, dán, észt és török megfigyelő életben van.
Csütörtökön egyébként Jeffrey Feltman, az ENSZ-főtitkár helyettese arról számolt be, hogy szabadon engedték az EBESZ egy harmadik, néhány órán át fogságban tartott tizenegy fős csoportját, akiket szerdán tartóztattak fel a szakadárok Donyeck megyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


