Több mint kétszázat tartanak fogva
Elengedett négy diáklányt a Boko Haram
A Boko Haram nigériai terrorista csoport szabadon engedett négyet abból a több mint 200 diáklányból, akiket hetek óta fogva tart.
2014.05.29 10:59MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A nyugat-afrikai ország északkeleti részén található Chibok település egyik iskolájának 276 növendékét április 14-én rabolták el a Boko Haram tagjai. A lányok közül 53 nem sokkal később kiszabadult, és nigériai lapok arról számoltak be, hogy szerdán további négy diák is megmenekült, így 219-en vannak még fogságban.
A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint a Chibokot is magában foglaló Borno állam egyik tisztségviselője viszont úgy nyilatkozott, hogy a négy diáklány már hetek óta szabad, csak a szülők ezt nem jelentették a hatóságoknak.
A túszdrámával kapcsolatban külföldön és otthon is tehetetlenséggel vádolt nigériai hadsereg hétfőn közölte: tudja, hol vannak a fogva tartott diákok, de nem fog fegyveres erőt bevetni kiszabadításukra, nehogy bántódásuk essen a művelet közben.
A Boko Haram korábban azzal fenyegetőzött: ha a hatóságok nem engedik szabadon bebörtönzött társaikat, akkor eladják a lányokat. A Boko Haram célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén.
A csoport, amelynek neve helyi nyelven azt jelenti, hogy a "nyugati oktatás bűn", véres hadjáratot folytat azóta, hogy a rendőrség 2009-ben végzett a szervezet alapítójával és akkori vezetőjével, Mohamed Juszuffal.
A vallási mozgalomból néhány év alatt jól felfegyverzett lázadócsoporttá vált Boko Haram ma már a legnagyobb biztonsági fenyegetést jelenti Afrika első számú kőolajtermelő országa számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


