Egyiptomi elnökválasztás
A választásokra írt sláger népszerűbb, mint maga a voksolás
A mérsékelt lelkesedés mellett zajló egyiptomi választásokat lassan túlharsogja egy népszerű arab énekes slágere, amely eredetileg pont azért készült, hogy az embereket szavazásra mozgósítsa.
2014.05.29 03:30MTI
Már egy héttel a szerda este záruló államfőválasztás előtt minden autórádióban, bevásárlóközpontban és kávéházban Huszein el-Dzsaszmi Jó hír című száma szólt, amelyet megjelenése első napján több mint 850 ezren néztek meg a Youtube-on. A dalszöveg arra ösztökéli az egyiptomiakat, vegyék kezükbe saját sorsukat, és menjenek el szavazni.
Az Egyesült Arab Emírségekből származó sztár lassan népszerűbb az arab világ legnépesebb országában, mint maga a voksolás, amelyre annyira kevesen mentek el, hogy azt röviddel a keddi urnazárás előtt egy nappal meghosszabbították.
A jelenlegi voksolás esélyese, Abdel-Fattáh esz-Szíszi irányította tavaly július 3-án az ország első demokratikus úton megválasztott elnökének, az iszlamista Mohamed Murszinak a megbuktatását. Szíszi választási győzelméhez ugyan nem fér kétség, az alacsony részvételi arány azonban azt sugallná, hogy nem akkora tömegek állnak mögötte, mint azt a helyi sajtó sugallja.
Több fiatalokból álló mozgalmi csoport mellett a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet is az államfőválasztás bojkottálására szólított fel. Míg a Murszi által megnyert 2012-es voksoláson a részvételi arány 52 százalék volt, ezúttal, a keddi kapuzárás után kiadott részeredmények szerint a szavazásra jogosultak csupán 37 százaléka járult az urnákhoz.
Dzsaszmi száma a kormányközeli tévécsatornákon heteken át dúló választási kampány keretében hangzott el, és annyira népszerűvé vált, hogy egy külön erre alakult Facebook-csoport egyiptomi állampolgárságot követel az énekesnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06