Csehország jobban teljesít
Hat év a miniszterhelyettesnek, közbeszerzési visszaélésért
Nyugalom! Nem Magyarországon, nálunk az ilyesmi elő sem fordulhatna...
2014.05.27 15:05MTI
Forrás: Wikipedia
Hatéves szabadságvesztésre ítélték kedden Prágában Vladimír Siska volt munkaügyi és népjóléti miniszterhelyettest a közbeszerzésekkel való visszaélésekért és zsarolásért. Milan Hojer, a tárca informatikai osztályának volt vezetője, aki szorosan együttműködött Siskával, öt év börtönt kapott.
A prágai városi bíróság szerint Siska és Hojer visszaéltek hivatali beosztásukkal és zsaroltak.
Mindkét elítélt azonnal megfellebbezte a testület döntését, így az még nem jogerős.
Siska és Hojer 2011-ben és 2012-ben akkor sértette meg a törvényt, amikor egy nyilvános közbeszerzési pályázat során 100 millió korona értékű, jelentősen megdrágított megrendelést ajánlott fel az OK System cégnek annak ellenében, hogy az a versenybíróságon visszavonja a minisztérium elleni beadványát egy másik, az érintettek által szintén manipulált közbeszerzési ügyben.
A miniszterhelyettes ugyanakkor, hogy nyomást gyakoroljon az OK Systemre a korábbi ajánlat elfogadása érdekében, egy másik pályázatból is kizárta a céget. Amikor az OK System képviselői ezzel kapcsolatban panaszt tettek a minisztériumban, Siska újabb üzletet ajánlott fel nekik.
A rendőrség azonban akkor már lehallgatta az érintetteket, így az üzletből nem lett semmi. A kirobbant botrány következtében 2012-ben lemondott Jaromír Drábek, Petr Necas kormányának akkori munkaügyi és népjóléti minisztere. Siska és Hojer ellen bűnügyi vizsgálat, majd bírósági per indult, amely a mostani döntéssel zárult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


