Váratlanul előkerült
Elrabolták, 10 éven át kihasználták szexuálisan a fiatal nőt
Az Egyesült Államokban váratlanul előkerült egy fiatal nő, akit tíz évvel ezelőtt elrabolt, fogságban tartott, szexuálisan kihasznált, majd házasságra kényszerített egy férfi, akitől a lánynak egy gyermeke is született.
2014.05.22 08:04MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38
A most 25 éves nőt 2004-ben, 15 éves korában rabolta el a ma 41 éves Isidro García a kaliforniai Santa Anában. A férfit őrizetbe vették.
García a lánynak új nevet adott, bezárta házának garázsába, fizikai és érzelmi kényszert alkalmazva megakadályozta szökését, 2007-ben pedig házasságra kényszerítette. A nő 2012-ben egy gyermeket is szült tőle.
A nő maga jelentkezett a rendőrségen és mondta el történetét, miután megtalálta nővérét a Facebookon. Éppen egy évvel ezelőtt hasonló eset rázta meg az amerikai közvéleményt. Akkor a rendőrség szabadított ki Clevelandben három fiatal nőt, akiket egy évtizeddel korábban egy férfi elrabolt, majd bezárva tartott és szexuálisan kihasznált.
Az egyik áldozatnak végül sikerült megszöknie és riadóztatnia a rendőrséget. Az 53 éves emberrablót több mint ezeréves börtönbüntetésre ítélték, de egy hónap elteltével felakasztotta magát a cellájában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


