OPCW
Szíria már aligha képes szaringázt előállítani
A szíriai vegyifegyverkészletnek mindössze 7,2 százaléka található még a közel-keleti országban, de rövid időn belül ezt a maradék mennyiséget is elszállítják, majd megsemmisítik.
2014.05.21 16:19MTI
Damaszkusz nem képes már szarint előállítani, mivel a mérgező gáz gyártásához szükséges vegyianyagkészleteit teljesen megsemmisítették - közölte szerdán a szíriai vegyifegyver-arzenál felszámolását ellenőrző misszió.
Az ENSZ és Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW), amely a küldetést közösen teljesíti, közleményében leszögezte: elpusztították a Szíria által elismert izopropanolkészletet. A tájékoztatás szerint a szíriai vegyifegyverkészletnek mindössze 7,2 százaléka található még a közel-keleti országban, de rövid időn belül ezt a maradék mennyiséget is elszállítják, majd megsemmisítik. A misszió felszólította a hatóságokat, hogy a lehető leggyorsabban végezzék el a feladatot.
A Szíria vegyi lefegyverzéséről szóló terv június 30-ig bezárólag irányozza elő a fegyverarzenál felszámolását.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet múlt heti jelentése szerint nemrég klórgázt vetettek be felkelők kezén lévő településeken a szíriai kormányerők. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet azóta vizsgálja a klórgáz bevetésére vonatkozó értesüléseket, de még nem szolgált információval az ügyben.
Szíriának klórkészleteiről nem kellett számot adnia. Ezt a vegyi anyagot széles körben a műanyagiparban, valamint tisztításra, fertőtlenítésre használják, de harci gáz készítésére is alkalmas. Katonai célú alkalmazása ugyanakkor az októberben Szíria által is aláírt vegyifegyver-tilalmi egyezmény megsértésének számít. Damaszkusz azután csatlakozott a konvencióhoz, hogy egy több száz halálos áldozatot követelő ideggáztámadást követően felmerült a nyugati katonai beavatkozás lehetősége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06