"Törvénytelen gazdagodás"
Sikkasztásért börtönbüntetésre ítélték Mubarakot és fiait
Háromévi börtönbüntetésre ítélte szerdán egy kairói bíróság "törvénytelen gazdagodás" vádjával Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfőt; két fia, Gamál és Alaa ugyanebben a perben hasonló vád alapján négy-négyévi szabadságvesztést kapott.
2014.05.21 11:42MTI
A Mubarak-családnak vissza is kell fizetnie az állami büdzsébe az elnöki palota költségvetéséből több mint egy évtizeden át elsikkasztott pénzt, 125 millió egyiptomi fontot (17,6 millió dollárt), emellett 21,1 millió egyiptomi font (2,9 millió dollár) pénzbírságot is kiszabtak rájuk.
Az elsikkasztott pénzt az elnöki palota fenntartására utalta ki az állami költségvetés, de Mubarakék azt a család magánrezidenciáinak korszerűsítésére költötték. Az ítélet nem jogerős.
Mubarakot 2011 februárjában tömegtüntetések nyomán a hadsereg vezetése kényszerítette lemondásra. A volt elnöknek egy másik perben több mint 800 tüntető megölése miatt is felelnie kell.
A vád alapján halálos ítélet fenyegeti. Mubarakot tavaly augusztus óta házi őrizetben tartják egy katonai kórházban, amíg másik perének újratárgyalása zajlik.
Ebben a perben első fokon 2012 júniusában életfogytiglani börtönre ítélté, de a legfelsőbb semmitőszék újratárgyalást rendelt el.
Nem ismeretes, hogy az ítéletbe beszámítják-e azt a három évet, amelyet a három vádlott eddig rácsok mögött töltött, és Mubarak visszatér-e a katonai kórházba, vagy egyből börtönbe küldik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06