Már csak történelem
Elrendelték Mubarak nevének eltávolítását az egyiptomi közterületekről
A kairói közigazgatási bíróság kedden elrendelte Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnök és felesége, Suzanne nevének eltávolítását minden közterületről és közintézményről.
2014.05.20 22:14MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Jeroen von Oostrom
A keddi döntést egy három éve folyó jogi vita előzte meg. A pert röviddel azután indították, hogy Mubarak három évtizedes autokratikus elnökségének véget vetett az országban uralkodó rendőri erőszak és korrupció miatt 2011 januárjában kirobbant felkelés. A törvényszék épülete előtt összegyűlt egy, az exelnököt támogatók csoportja, a tiltakozók először indulatos szavakkal illették a tárgyalásra tartó tisztviselőket, majd összetűzésbe kerültek a bíróságot őrző biztonságiakkal.
Az exelnök neve valójában már korábban lekerült a legtöbb utcatábláról. Pár hete nagy port kavart fel, hogy a kairói metrót üzemeltetető vállalat hivatalos internetes oldalán megjelent metrótérképen a főváros legforgalmasabb állomása mellett Mubarak neve állt, noha azt korábban "A Mártírokra" változtatták a tizennyolc napos felkelés több száz halottjának tiszteletére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


