93 éves volt
Elhunyt Dobrica Cosic volt jugoszláv elnök
Életének 93. évében vasárnap Belgrádban elhunyt Dobrica Cosic akadémikus, író, volt jugoszláv elnök.
2014.05.18 15:17MTI
Cosic 1992 és 1993 között a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság első elnöke volt. Elkötelezetten nemzeti érzelmű politikus és filozófus volt. 1939-ben csatlakozott a kommunistákhoz, a '60-as évekig Tito híveként volt ismert.
A '70-es években ellenezte Koszovó és a Vajdaság autonómiájának kiterjesztését. Szellemi atyja a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia memorandumának, amely a koszovói szerbek védelmében készült. 1989-ben támogatta Slobodan Milosevicet, két évvel később pedig a boszniai szerb vezető, Radovan Karadzic hatalomra kerülését.
Elnöki kinevezésében és menesztésében is a Miloseviccsel való viszony alakulása játszott közre. 1989-ben és 1990-ben Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában több szerb nacionalista pártot is alapított.
A jugoszláv történelemről írott könyvei miatt "a nemzet atyjának" is nevezték. Irodalmi tevékenysége kapcsán többször is felmerült, hogy Nobel-díjra jelölhetik. 2011-ben álhírként az is elterjedt, hogy megkapta a díjat.
Cosic haláláig élénk szellemi tevékenységet folytatott, áprilisban még interjút adott a Nedeljnik című hetilapnak, amelyben kifejtette Koszovóhoz és az Európai Unióhoz fűződő viszonyát is.
Akkor úgy fogalmazott: a koszovói kérdés már megoldódott, az a terület már nem számít Szerbia déli tartományának, a szerbek az 1998-1999-es szerb-koszovói háború idején elveszítették.
Kifejtette továbbá, hogy szerinte nagyon sok hasonlóság van abban, ahogyan az európai hatalmak Szerbiához viszonyultak 1914-ben, 1941-ben és ma.
Az első és a második világháborúban háborús ultimátumokkal álltak elő, most azonban már kifinomultabb, főleg gazdasági nyomásgyakorlással élnek - magyarázta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06