Még öt hajót küld értük
Peking több mint háromezer kínait menekített ki Vietnamból
Több mint háromezer kínai állampolgárt menekítettek ki Vietnamból szombatig az elmúlt napok Kína-ellenes zavargásai miatt.
2014.05.18 14:50MTI
A kimenekítettek közül 16 embernek válságos volt az állapota. A kínai külügyminisztérium tájékoztatása szerint a kínai kormány egy charterjáratot és egy hajót küldött Vietnamba a kínai állampolgárokért, és a közlekedési minisztérium vasárnap arra adott utasítást, hogy még öt hajó induljon értük.
Az elmúlt napokban Kína-ellenes zavargások törtek ki szerte Vietnamban amiatt, hogy a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területén üzembe helyeztek egy kínai olajfúrótornyot. A zavargásokban két kínai állampolgárt megöltek, és több mint százat megsebesítettek.
Számos kínai tulajdonú vagy kínainak hitt vállalatban romboltak, fosztogattak és gyújtogattak az ott dolgozók, jelentős károkat okozva. A rendbontók tajvani, szingapúri és dél-koreai vállalatokat sem kíméltek, az okozott kár dollárszázmilliókban mérhető.
Vasárnap a vietnami belbiztonsági apparátus már a korábbinál keményebben lépett fel, meghiúsítva a tiltakozó akciókat. Rendőrök és egyéb biztonságiak ezrei lepték el a déli Ho Si Minh-város és a főváros, Hanoi utcáit, őrséget állítottak az ismert ellenzékiek házai elé, meggátolva, hogy elhagyják otthonukat, és esetleg csatlakozzanak a tüntetőkhöz - közölték aktivisták.
A hatóságok nem bánják annyira a Kína-ellenes demonstrációkat, de tartanak attól, hogy a megmozdulások a belső bajok - földkisajátítások, korrupció, gyengén teljesítő gazdaság, egypártrendszer - ellen is fordulhatnak.
Ho Si Minh-városban számos tüntetőt őrizetbe vettek a rendőrök, miután kivonszolták őket a város székesegyházához közeli parkból. Hanoiban lezártak utcákat és egy parkot a kínai nagykövetség közelében, s teherautókkal körözve hangosbeszélőkön elzavarták a demonstrálókon kívül az újságírókat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06