Bagdad, a halál városa
Két merényletet követtek el az iraki fővárosban, halottak
Legkevesebb tizenegy ember életét vesztette, harminchárman pedig megsebesültek két pokolgépes merényletben csütörtökön Bagdad belvárosában.
2014.05.15 13:35MTI
A hatóságok közlése szerint először egy autóba rejtett pokolgépet hoztak működésbe a jobbára síiták lakta Karrada negyedben, ahol számos kormányhivatal, bíróság és kórház található. A rendőrség tájékoztatása szerint a detonáció következtében négy civil és három rendőr meghalt, huszonegyen megsebesültek.
Néhány perccel később egy robbanóövet viselő merénylő robbantotta fel magát a felsőoktatási minisztériumhoz tartozó egyik iroda főbejárata közelében. Két rendőr és két civil életét vesztette, tizenkét ember megsebesült.
A helyszíneket a biztonsági erők tagjai körülzárták, a kiérkezett mentők kórházba szállították a sebesülteket.
Nevük elhallgatását kérő egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket.
Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a merénylet elkövetését.
Az erőszakcselekmények száma Irakban az utóbbi egy évben megsokszorozódott, és olyan méreteket öltött, amire nem volt példa 2008 óta. Ennek oka a kisebbségben lévő szunnita lakosság elégedetlensége, valamint a szomszédos Szíriában zajló és Irak lakosságát megosztó polgárháború.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06