A Cenz ura
Egyre nehezebb a közvélemény állami befolyásolása
Az internetezők számának növekedésével, újabb és újabb honlapok, fórumok és csevegőprogramok előretörésével mind nehezebb az internetes közvélemény állami befolyásolása Kínában.
2014.05.13 17:35MTI
Freedigitalphotos Stuart Miles
A témáról a Liencseng Liaovang című, korrupcióellenes szaklap cikkezett kedden. Mint írják: a korábban használt eszközök már nem megfelelőek arra, hogy "helyes irányban" befolyásolják a közvéleményt.
A lap arról írt, hogy a kormány internetes kommentelőket fizet, akiknek a feladata az információk figyelése, és szükség esetén az információk áramlásának befolyásolása. A technológia fejlődésével és a kínai internetezők számának megugrásával ugyanakkor ezek feladata nehezebbé vált, az emberek ráadásul mind bátrabban és mind intenzívebben fejtik ki véleményüket. Az online megfogalmazottakra ráadásul mihamarabb választ kell adni.
A közvélemény változását a becslések szerint kétmillióan figyelik Kína-szerte. Az "onlájn közvélemény elemzését" külön szakmaként tartják számon, és a politika mellett a vállalatok is használják saját és versenytársaik megítélésének követésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


