Dél-koreai szóvivő
Észak-Koreának "hamarosan el kell tűnnie" a Föld színéről?
Phenjan korábban durva szexista és rasszista gyalázkodásba kezdett Pak Gun Hje dél-koreai elnök asszonnyal és Barack Obama amerikai államfővel szemben.
2014.05.12 10:16MTI
Tovább fokozódott a két Korea nyilatkozatháborúja hétfőn, miután a szöuli védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy az északi államnak "hamarosan el kell tűnnie" a Föld színéről.
Kim Min Szok szóvivő egy szöuli sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy Észak-Korea nem tekinthető valódi országnak, és létezése csak egyetlen ember javát szolgálja - aki alatt minden bizonnyal Kim Dzsong Un diktátorra gondolt. Hozzátette: Észak-Koreában nem ismerik el az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat sem - tette hozzá.
A hétfői állásfoglalást megelőzően kisebb nyilatkozatháború kezdődött a két Korea között, miután Phenjan durva szexista és rasszista gyalázkodásba kezdett Pak Gun Hje dél-koreai elnök asszonnyal és Barack Obama amerikai államfővel szemben. Ugyanakkor Szöul hagyományosan óvatosabb retorikát folytat, és óvakodik attól, hogy a phenjani rezsim esetleges összeomlásáról beszéljen, így megfigyelők szerint a védelmi minisztérium szóvivőjének hétfői szavai keményebbek a szokásosnál.
Az utóbbi hetekben az észak-koreai média "külső erőkkel kokettáló öreg prostituáltnak" nevezve a dél-koreai államfőt, Barack Obamát pedig a phenjani állami hírügynökségben "kártékony fekete majomnak" nevezték, akinek jobb lenne, ha "más majmokkal élne együtt egy afrikai vadasparkban".
A Barack Obama és Pak Gun Hje elleni támadások azután sokszorozódtak meg az északi médiában, hogy az amerikai elnök április végén Dél-Koreába látogatott, és arról biztosította Szöult, hogy az Egyesült Államok nem fog habozni katonai erőt alkalmazni, ha meg kell védenie szövetségeseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


