Ukrán válság
Donyeck és Luhanszk az elszakadásról szavaz, Harkiv hallgatott Putyinra
A "donyecki népköztársaságot" április 7-én kiáltották ki az egymillió lakosú Donyeckben a megyei adminisztráció épületét megszállva tartó oroszbarát szakadárok.
2014.05.11 09:11MTINépszavazást tartanak az oroszbarát szeparatisták vasárnap a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében a régiók Ukrajnától való függetlenné válásáról.
Donyeck megyében helyi idő szerint reggel nyolctól este nyolcig járulhatnak az urnákhoz a választók, kivéve a megye északi részén lévő Szlovjanszk városát, ahol délután hatkor fejeződik be a népszavazás - mondta Roman Ljahin, a "donyecki népköztársaság választási bizottságának elnöke. A megyében összesen 1527 szavazókörben voksolhatnak az ott élők.
Ljahin közölte, hogy a 2012-es választási névjegyzéket használják, amely viszont a szakadárok szerint elavult, ezért kiegészítő névjegyzékekbe veszik fel azokat, akik nem szerepelnek benne, de szavazni akarnak. Mivel a kijevi hatóságok előre jelezték, hogy nem ismerik el törvényesnek a szeparatista népszavazásokat, nem a központi választási bizottság (CVK) adta ki a két megye választói névjegyzékét. Hivatalosan sem nemzetközi megfigyelők, sem a CVK képviselői nem vesznek részt a referendumokon.
Ljahin szavai szerint arról kell dönteniük a választóknak, akarják-e a "donyecki népköztársaság" függetlenségét. Kijelentette, hogy az "igenek" győzelme nem dönti el azt, hogy a megye Ukrajna része marad, Oroszországhoz csatlakozik, vagy független lesz. Állítása szerint ez csupán erkölcsi jogot ad a "népköztársaság" képviselőinek kifejezni azt, hogy a régióban lakók elégedetlenek a jelenlegi helyzettel, továbbá legitimálja intézményüket a nemzetközi közösség előtt.
A két régióban összesen 7,3 millióan élnek, ez a teljes ukrajnai lakosság 16 százalékát jelenti. A "donyecki népköztársaságot" április 7-én kiáltották ki az egymillió lakosú Donyeckben a megyei adminisztráció épületét megszállva tartó oroszbarát szakadárok.
Az összesen 53 ezer négyzetkilométeres, 6,5 millió lakosú területtel szemben viszont a harmadik megye, amely szintén elszakadással fenyegetőzött, egyelőre meggondolta magát. Harkov megyében úgy döntöttek, hallgatnak Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai kérésére és egyelőre tartózkodnak a népszavazástól.
A harkoviak szerint nem sikerült a három megyének egységes kérdést kidolgoznia: míg Lugansz és Donyeck saját népköztársaságuk elismertetését, addig Harkov Ukrajna föderalizálását javasolta, a régiók nagyobb önállóságának biztosítása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06