Amerikai elnök a bevásárlóközpontban
Obama kiállt a napenergia mögött
A napenergia-felhasználás és az energiahatékonyság növelése révén az Egyesült Államok csökkentheti a klímaváltozás káros következményeit.
2014.05.10 08:25MTI
Forrás: Wikipedia
"Ezek költséghatékony módjai annak, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással és ugyanakkor munkahelyeket teremtsünk" - jelentette ki az elnök.
Obama a napenergia felhasználásával kapcsolatban 300 magánszektorbeli, valamint önkormányzati és állami szintű "elkötelezettségről" tett bejelentést. Az elnök által támogatott tervek a várakozások szerint 130 ezer háztartás ellátáshoz elegendő energiát fognak majd termelni és egy év alatt akkora energia-megtakarítással járnak majd, mintha 80 millió autót távolítanának el az utakról.
A programok támogatják a napenergia-beruházásokat, a szektorban alkalmazható munkaerő képzését, valamint az épületek hatékonyabb szigetelését. Barack Obama kitért arra is, hogy ezen a területen kénytelen az elnöki rendeletek eszközéhez nyúlni, mert a kongresszus "nem mindig olyan előrelátó" ebben a kérdésben, mint szeretné, sőt, vannak olyan politikusok is, akik kifejezetten tagadják a klímaváltozás tényét.
Az elnök beszédét megelőzően a Fehér Ház bejelentette, hogy befejeződött a napelemek felszerelése a washingtoni elnöki hivatal és rezidencia tetejére. Ott korábban már voltak ilyen eszközök Jimmy Carter jóvoltából, ám azokat Ronald Reagan eltávolíttatta.
A Fehér Ház által kedden hozta nyilvánosságra az újabb Nemzeti Klímafelmérést, amely a korábbinál is nagyobb áradásokra, gyakoribb és tovább tartó aszályra, valamint súlyos erdőtüzekre figyelmeztetett az Egyesült Államok különböző régióiban.
Obama a Wal-Mart egyik üzletében tartotta meg beszédét, mert az áruházlánc megfogadta, hogy megduplázza a napenergia-felhasználás elterjesztésére irányuló erőfeszítéseit. A szakszervezetek tiltakoztak a helyszínválasztás ellen, mert az alacsony árairól ismert Wal-Mart alacsonyan tartja a fizetéseket is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


