Gyermekmolesztálási botrány
Vatikáni illetékeseket hallgatott meg az ENSZ kínzás elleni bizottsága
Az ENSZ kínzás elleni bizottsága hétfőn vatikáni illetékeseket hallgatott meg a katolikus egyház gyermekmolesztálási botránya kapcsán.
2014.05.05 18:54MTIA vatikáni küldöttség szerint a Szentszék csak a saját területén elkövetett jogsértésekért felelős, ugyanis nincs joghatósága a katolikus egyház minden tagja felett, az adott ügyekben az az állam vonható felelősségre, amelynek területén a bűncselekményt elkövették.
A Vatikánnak először kellett megjelennie az ENSZ kínzás elleni egyezményét felügyelő bizottság előtt, amelynek ő maga 2002 óta tagja. Az egyezményt aláíró államok képviselői rengeteg kérdést tettek fel a vatikáni delegációnak, amelynek tagjai elmondták, hogy az egyház már tíz éve dolgozik az ügyön, mivel elkötelezett a gyermekek védelme iránt.
A küldöttség szerint az elfogadott intézkedések a papok által elkövetett szexuális visszaélések számának csökkenéséhez vezettek. Silvano Tomasi érsek, apostoli nuncius, a Vatikán ENSZ-hez delegált nagykövete közölte, hogy a Szentszék az egyezmény végrehajtásáért csak az apró, kevesebb mint ezer fős lakosságú Vatikán államban felelős.
A küldöttség tagjai rámutattak, hogy az egyezményt nem a római katolikus egyház kormányzó testületeként funkcionáló Szentszék, hanem Vatikánváros nevében írták alá.
"A nemzeti hatóságok a felelősek a fennhatóságuk alá tartozó személyek védelméért, a Szentszéknek nincs joghatósága a katolikus egyház tagjai felett" - tette hozzá Tomasi, kiemelve, hogy a Szentszék erkölcsi erőként tud fellépni, a katolikusok által elkövetett bűncselekmények kivizsgálásáért és a felelősségre vonásért viszont az az állam felel, amelynek területén azokat elkövették.
Grúzia képviselője elmondta: pozitív lépésnek tartja, hogy a pápa decemberben bizottságot alakított az egyház tagjai által elkövetett pedofil visszaélések gyermekáldozatainak védelme érdekében, de leszögezte, hogy ez nem elegendő.
Ha a bizottság úgy találja, hogy a szexuális visszaélések kínzással és embertelen bánásmóddal érnek fel, akkor az évtizedekre visszamenőleg lehetővé teszi a perek indítását, mivel a kínzási eseteknek nincs elévülési ideje - figyelmeztetett Catherine Gallagher, a Center for Constitutional Rights nevű, New Yorki-i székhelyű szervezet emberi jogi ügyvédje.
Ferenc pápa április elején bocsánatot kért a pedofil papok által elkövetett bűncselekmények áldozataitól; az volt a katolikus egyházfő addigi legélesebb hangú nyilatkozata, amelyet a római katolikus egyházat érintő botrány kapcsán tett.
Az ENSZ gyermekjogi bizottsága februárban elégtelennek nevezte a szexuális visszaélések elleni fellépésről készített vatikáni jelentést. Az ENSZ-bizottság véleményezését a Vatikán elfogadhatatlannak tartotta és a katolikus egyházzal szembeni előítéletekre vezette vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06