Ahmed Majtik lett a miniszterelnök
Kaotikus szavazást követően hirdették ki a líbiai miniszterelnök-választás eredményét
Ahmed Majtík üzletembert iktatta be a líbiai parlament miniszterelnöknek vasárnap, egy vitatott parlamenti szavazást követően.
2014.05.04 17:40MTI
A tripoli parlament házelnökének helyettese, Száleh al-Makzún a heves vitáktól kísért és ezért többször is félbeszakított ülést követően bejelentette, hogy Ahmed Majtík a megválasztott miniszterelnök, 121 szavazattal. Más képviselők azonnal kétségbe vonták Majtík megválasztását.
Szerintük a bejelentést megelőző szavazást már eredménytelennek nyilvánították és az ülést berekesztették, Majtík megválasztása így nem tekinthető hivatalosnak. A jelölt az első bejelentés szerint csak 113 szavazatot gyűjtött össze a minimálisan szükséges 120-ból.
A helyettes házelnök felkérte a megválasztott kormányfőt, hogy két héten belül alakítsa meg kormányát. A parlament kedd óta próbálja megválasztani a két hete lemondott ideiglenes miniszterelnök, Abdalláh asz-Száni utódát.
Kedden félbe kellett szakítani a szavazást, miután az egyik, eredménytelenül szereplő jelölt fegyveresei megrohanták a parlamentet és lövöldözni kezdtek az épületben.
Az olajban gazdag észak-afrikai országban politikai káosz uralkodik Moammer Kadhafi elnök hatalmának 2011-es megdöntése óta. A kormány képtelen megfékezni azokat a milíciákat, amelyek 2011-ben segítettek megdönteni Kadhafi elnököt. A fegyveres csoportok azóta nem hajlandóak leszerelni, és egyes régiókat ellenőrzésük alatt tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06