Megszavazta a parlament
Szolgálati repülőgépet kap Netanjahu és Peresz
Az izraeli kormány vasárnapi ülésén megszavazta, hogy az államkassza terhére különrepülőgépet vásároljanak Benjámin Netanjahu kormányfő és Simon Peresz államelnök utazásaihoz.
2014.05.05 03:30MTI
freedigitalphotos.net/num_skyman
A kormány többsége az 50-70 millió sékelbe (3-4 milliárd forint) kerülő izraeli Air Force One mellett egy új miniszterelnöki hivatal és rezidencia felépítését is elfogadta mintegy 650 millió sékelért (40 milliárd Ft).
A döntések ellen voksoltak a Jes Atíd (Van Jövő) centrista párt miniszterei, valamint Amír Perec, a Tnua (Mozgalom) nevű centrista párt környezetvédelmi minisztere - közölte a Maariv című izraeli lap hírportálja, az NRG.
Csütörtökön hozták nyilvánosságra a repülőgép megvásárlásának ügyével megbízott bizottság szakvéleményét, amely a repülőgép megvételét javasolta a miniszterelnök és az államfő számára.
"Nem szabad tovább folytatni a repülőgéppel kapcsolatos jelenlegi helyzetet, azonnali változtatásra van szükség" - vélte a bizottság.
A Háárec című lap gazdasági mellékletének vasárnapi cikkében idézett szakértők véleménye viszont eltér ettől ebben a kérdésben, ők úgy látják, hogy Netanjahunak Obamával szemben nincs szüksége különrepülőgépre, mert nem utazik annyit, és a bizottság a valódinál alacsonyabb költségeket mutatott be számításainál.
A két várhatóan népszerűtlen döntés mellett a kormány vasárnap elfogadott egy Izraelben a közvélemény által régóta várt határozatot is: feloszlatják az izraeli közmédiát, és eltörlik a tévékészülék-tulajdonosoktól évente beszedett mintegy 300 sékeles (18 ezer forintos) kötelező költségtérítési díjat annak adásaiért.
Helyette a tervek szerint az izraeli közmédia új, sokkal kisebb és hatékonyabb intézményeit fogják létrehozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


