A hadművelet aktív szakasza hajnalban folytatódott
Kelet-Ukrajna fellángolt
A kelet-ukrajnai Kramatorszkban folytatódott szombat hajnalban az ukrán kormányerők hadművelete az oroszbarát szakadárok ellen.
2014.05.03 08:25MTI
Forrás: Wikipedia
A fentieket Arszen Avakov ukrán belügyminiszter jelentette be kora reggel.
A politikus tájékoztatása szerint erőik elfoglalták a tévétornyot Kramatorszk városában, amely közel fekszik a szakadárok által elfoglalt másik településhez, Szlovjanszkhoz, ahol pénteken heves harcok dúltak.
Avakov a Facebook közösségi oldalra feltett üzenetében azt írta, hogy a kormányerők folytatják előrenyomulásukat. Áldozatokról ugyanakkor semmit nem közölt.
Az ukrán kormányerők pénteken Szlovjanszknál indított támadása a legjelentősebb hadmozdulat azóta, hogy ott egy hónappal ezelőtt fegyveres felkelés robbant ki a 130 ezres lakosú kelet-ukrajnai városban.
Avakov az akcióról szombaton azt írta, hogy a szakadárok elleni "hadművelet aktív szakasza hajnalban folytatódott".
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a felkelők tájékoztatását idézve arról számolt be, hogy az ukrán kormányerők Szlovjanszkban lőtték az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének épületét, ahol a felkelők parancsnoksága is van. Egy ember meghalt, tízen megsebesültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


