Háromszáz ember meghalt, nem biztos, hogy emiatt
Hihetetlenül túl volt terhelve az elsüllyedt dél-koreai komp
A maximálisnak javasolt teher háromszorosa volt azon a kompon, amely két héttel ezelőtt elsüllyedt, mintegy háromszáz ember halálát okozva.
2014.04.30 11:17MTI
Forrás: YouTube
A dél-koreai hatóságok még nem állítják, hogy a túlterhelés okozta a katasztrófát, de vizsgálják, hogy volt-e szerepe a túl nagy rakománynak a balesetben, illetve annak, ahogy a kompot egy éve átalakították, hogy több rakományt tudjon vinni.
Ezt azért tette a tulajdonos hajózási társaság, hogy a teherfuvarozás bevételének növelésével ellensúlyozza a személyszállítás megcsappanó jövedelmét. A szerkezeti változtatásokra a cég megkapta a műszaki engedélyt, és a jóváhagyott átalakítások megfeleltek a biztonsági előírásoknak.
A komp kapitánya azonban - aki őrizetben van legénysége nagy részével együtt - vallomásában azt állította, ő előzetesen már többször panaszkodott a hajótársaságnak arra, hogy a hajó ingataggá vált a teherrész kibővítése után, ám a cég semmibe vette figyelmeztetéseit.
A komp 3606 tonna rakományt vitt a katasztrófa idején. A hatóság szakemberei azt is megvizsgálják, hogy a hajóban elegendő volt-e a ballasztvíz a túlterhelés ellensúlyozására, továbbá azt, hogy a tulajdonos nem hajtatott-e végre az engedélyezetteken túl is hajószerkezeti átalakításokat. Két héttel a katasztrófa után még mindig nem sikerült meglelni 92 utas holttestét.
Szerdáig 210 halottat hoztak a felszínre a roncsból. A kompon összesen 476 ember volt, csupán 174-en élték túl a balesetet. A legénységet is tekintve a megmenekültek hányada jóval magasabb: a 29 főből 22 élte túl a katasztrófát. Közülük 15-öt letartóztattak, azokat, akiknek szerepük volt vagy lehetett a komp irányításában. Csak a konyhai személyzet és az utaskísérők nincsenek rács mögött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


