Legkevesebb ötvenegy ember meghalt
Az al-Kaida helyi szárnya vállalta magára a keddi tömegmerényletet Homszban
Az an-Nuszra Front, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai alegysége vállalta magára szerdán a Homsz városában előző nap elkövetett merényletet, amelyben legkevesebb ötvenegy ember vesztette életét.
2014.04.30 11:10MTI
freedigitalphotos.net/graur razvan ionut
A Szíria közepén fekvő város egyik, főképp alaviták lakta negyedében egymás után két, robbanóanyaggal megrakott autó robbant fel. Keddi jelentések még egy felrobbant gépjárműről és egy becsapódott aknagránátról szóltak. Különböző emberjogi források hetven és nyolcvan közé teszik a terrortámadásban megsebesültek számát.
Bassár el-Aszad elnök, csakúgy mint a politikai és katonai elit nagy része, az iszlám síita ágából származó alavita vallási csoporthoz tartozik, míg a fegyveres ellenzék túlnyomó többségben szunnitákból áll, akik közül több ezren külföldről érkeztek a polgárháború sújtotta országba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


