Terror
Öngyilkos merénylet egy kurd politikai gyűlésen Irakban, sok halott
Öngyilkos merénylő robbantottal fel magát egy kurd politikai gyűlésen Irakban: legalább harminc embert megölt, ötvenet pedig megsebesített.
2014.04.29 03:33MTI
A merénylet Bagdadtól 140 kilométerre északkeletre, Kanakin városában történt. A tömeg Dzsalal Talabani iraki elnök televíziós szereplését, nevezetesen szavazatának leadását ünnepelte az Iránnal határos Dijála tartományban lévő városban. Az ország első kurd nemzetiségű államfőjét 2012 végén szélütés érte, azóta Németországban gyógykezelik, és ott szavazott.
A merénylő elvegyült a tömegben a Talabani vezette Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) párt székháza mellett és működésbe hozta pokolgépét - mondta zokogva a helyszínen tartózkodó egyik rendőr, akinek a bátyja is az áldozatok között van. Az újabb merénylettel már ötvenhétre nőtt az erőszakcselekmények halálos áldozatainak száma hétfőn Irakban. A támadások célja az, hogy megakasszák a választási folyamatot, és eltántorítsák az ország mintegy 22 millió választásra jogosult lakóját attól, hogy szerdán éljenek szavazati jogukkal.
A voksolás kivételes jelentőséggel bír, hiszen az amerikai erők 2011-es kivonulása óta ez az első országos választás a közel-keleti országban. Irakban az erőszakcselekmények száma az utóbbi egy évben megsokszorozódott, és olyan méreteket öltött, amire nem volt példa 2008 óta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06