50 millió euró
A szerb közalkalmazottak (is?) szolgálati autóval kirándulnak
Szerbia két évvel ezelőtt mintegy 50 millió eurót (15,36 milliárd forint) költött a szolgálati kocsik fenntartására, egészen pontosan üzemanyagra, gumicserére, parkolásra, és az autók bejegyzésére.
2014.04.23 17:26MTINyaralásra és hétvégi utazásokra használták a leginkább a szolgálati gépkocsikat 2012-ben a szerbek - idézte Radoslav Sretenovicot, a szerb Állami Számvevőszék tanácsának elnökét szerdán a Blic című napilap.
Az elnök szerint Szerbia két évvel ezelőtt mintegy 50 millió eurót (15,36 milliárd forint) költött a szolgálati kocsik fenntartására, egészen pontosan üzemanyagra, gumicserére, parkolásra, és az autók bejegyzésére.
A szolgálati autók beszerzésének, értékének és használatának elemzése során arra a megállapításra jutottak, hogy a több mint 32 ezer járművet a leginkább a hétvégén, illetve a munkaszüneti napokon használták a közalkalmazottak.
A visszaélések között volt olyan, aki a tengerre utazott szolgálati kocsijával, és olyan is, aki káposztaszállításra használta.
A várakozások szerint az új szerb kormány csökkenti az állami alkalmazottak és a politikusok által használható gépjárművek számát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06