Harc az iszlamistákkal
Katonák haltak meg egy tűzharcban Algériában
Legkevesebb 14 algériai katona halt meg feltehetőleg iszlamisták rajtaütése következtében a vasárnapra virradó éjjel a fővárostól, Algírtól mintegy száz kilométerrel keletre lévő Kabília hegyvidéki térségében.
2014.04.20 14:36MTI
freedigitalphotos.net/Simon Howden
Tizenegy katona a helyszínen életét vesztette, három súlyos sebesült pedig később halt bele sebeibe - tette hozzá az APS algériai hírügynökség által idézett forrás.
A katonák a Dzsurdzsura-hegy lábánál fekvő Ibudrarenben estek csapdába, amikor egy térségbeli biztonsági misszióból bázisukra visszafelé tartó buszukra "jelentős" terroristacsoport támadt rá - mondta abiztonsági forrás.
A hegyes-erdős Kabília továbbra is színtere az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) akcióinak, amely támadásokat intéz ott a biztonsági erők ellen. A múlt héten a hadsereg megölt két "terroristát" az Ibudrarennek azonos körzetben lévő Kuku falu közelében.
Algéria közel tíz éves polgárháborút vívott iszlamista felkelők ellen a kilencvenes években, miután megsemmisítették az iszlám erőknek kedvező választási eredményeket.
Az 1991-es demokratikus választásokon az Iszlám Felszabadítási Front aratott elsöprő győzelmet, a kormány azonban nem fogadta el az eredményeket, katonailag közbelépett, és betiltotta az összes pártot az országban.
Lényegében ez robbantotta ki a polgárháborút, amely főként a Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) és a reguláris hadsereg között zajlott, de több tízezer civil is áldozatul esett a felek brutális mészárlásainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


