Buteflika elsöprő fölénnyel nyert
Marad a jelenlegi államfő Algériában
Elsöprő fölénnyel, a szavazatok 81,53 százalékát megszerezve nyerte meg az algériai elnökválasztást Abdel-Azíz Buteflika jelenlegi államfő.
2014.04.18 18:16MTI
freedigitalphotos.net/Vlado
A végleges eredmények szerint a második helyen végzett Ali Benflísz korábbi kormányfő 12,18 százalékot szerzett.
Az ellenzéki politikus már a csütörtöki urnazárást követően tömeges csalásnak nevezte a választást. Az előző választásoknál alacsonyabb volt a mostanin a részvételi arány a hivatalos adatok szerint 51,7 százalékos volt. Ez messze elmarad a 2009-es hányadtól: akkor 74,11 százalékot jegyeztek fel.
Egy ötpárti ellenzéki szövetség korábban a szavazás bojkottjára szólított fel demokratikus átmenetet szorgalmazva, a Barakát (Elég) nevű mozgalom pedig előre érvénytelennek minősítette a voksolást.
A 77 éves államfő annak ellenére a választás legesélyesebb indulójának számított, hogy tavaly szélütést szenvedett, és a múlt hét végén véget ért választási kampányban személyesen alig mutatkozott.
Buteflika 1999-ben került hatalomra a hadsereg segítségével, és harmadik elnökségi időszaka lejártával az ország eddig leghosszabb ideig hivatalban lévő államfőjének számít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


