Húsvét
Szent tűz Jeruzsálemben
Több tízezren vettek részt szombaton Jeruzsálemben a "szent tűz" megjelenésének ünnepén, az ortodox keresztény nagyhét egyik kiemelkedő eseményén.
2014.04.19 17:43MTI
A Szent Sír-templom belső szentélyében III. Theofilosz jeruzsálemi görög ortodox pátriárka adta tovább a "szent tűz" lángját az ott jelen lévő hívőknek. A templom falain kívül további tízezrek várták a láng megjelenését.
A tűzszentelési szertartás az ortodox hit szerint arra emlékeztet, hogy Jézus ma is az emberek között van.
A IV. századra visszanyúló szokás szerint amikor nagyszombatkor a pátriárka egyedül imádkozik Krisztus sírjánál a Szent Sír-kápolna sötétjében, akkor a kövön, amelyre a hagyomány szerint Jézus testét fektették, fellobban egy láng, amellyel azután a pátriárka már a hívők jelenlétében meggyújtja a templom bejáratánál elhelyezett két gyertyát. Az ortodox hit szerint a láng csodálatos körülmények között, külső beavatkozás nélkül jelenik meg a sírban.
Az örökkévalóságot, a békét és a megújhodást jelképező "szent tüzet" a templomban és a környező utcákban összegyűlt hívők a kezükben tartott gyertyákat, fáklyákat meggyújtva továbbadják egymásnak. A lángot továbbszállítják közeli és távoli keresztény településekre. Az ortodox keresztény vallású országokba, így Görögországba és Oroszországba is minden évben különleges repülőjárattal juttatják el a lángot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06