Enélkül "nincs oka"
Hollande nem jelölteti magát újra, ha nem csökken a munkanélküliség
Francois Hollande francia államfő pénteken azt mondta, hogy "nincs oka újrajelöltetni magát", ha 2017-ig nem csökken a munkanélküliség.
2014.04.18 17:59MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
"Ha a munkanélküliség nem csökken 2017-ig, semmilyen okom nem lesz arra, hogy jelölt legyek, vagyis semmilyen esélyem nem lesz arra, hogy újraválasszanak" - mondta a köztársasági elnök a közép-franciaországi Clermont-Ferrand-ban a Michelin gumiabroncs cégnél tett gyárlátogatását követően az üzem vezetőivel és szakszervezeti képviselőivel elköltött ebéden.
Az államfő ezt a munkanélküliséget érintő kérdésre adott válaszában mondta. Emlékeztetett arra, hogy elnöki mandátuma legfőbb feladatának a munkahelyteremtést és a munkanélküliség csökkentését tekinti, mindenekelőtt a fiatalok körében.
"Minden energiánkat erre fogjuk fordítani, mert nincs is más tét" - hangsúlyozta Hollande. Francois Hollande államfő korábban 2013 végére ígérte a munkanélküliség emelkedésének megállítását, majd a kormány februárban ezt a határidőt kitolta 2014 végére, azt remélve, hogy akkor indulhat meg az állástalanok számának csökkenése.
Tavaly decemberben az álláskeresők száma elérte a 3,3 milliós rekordot. A francia statisztikai hivatal előrejelzése szerint 2014 első felében várhatóan 10 százalékon fog stagnálni a munkanélküliség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


