Dél-Korea
Kompbaleset: cáfolták, hogy bejutottak volna a hajótestbe
A dél-koreai parti őrség cáfolta, hogy sikerült bejutni az elsüllyedt komp hajóterébe, amit korábban a testületre hivatkozva közölt a helyi sajtó - és az MTI.
2014.04.18 07:47MTI
Forrás: youtube.com
A dél-koreai parti őrség cáfolta, hogy sikerült bejutni az elsüllyedt komp hajóterébe, amit korábban a testületre hivatkozva közölt a helyi sajtó.
A baleset ügyében folyó nyomozás megállapította, hogy a tragédia idején a kapitány nem volt a hajóhídon, a hajót a harmadtiszt kormányozta.
Az YTN dél-koreai televíziós társaság jelentette azt korábban, hogy búvárok bejutottak a komp kávézójába és éttermébe, ahol a baleset időpontjában valószínűleg sok utas tartózkodott, és megkezdték a kutatást. A parti őrség cáfolta a televíziónak azt az értesülését is, hogy a hajó a baleset után 48 órával teljesen lemerült volna.
Szakértők szerint nem valószínű, hogy az eltűntnek nyilvánított 268 utast - közöttük számos iskolást - még életben találnák. Eddig a Sewol komphajó 475 utasa és legénysége közül 28 embert nyilvánítottak hivatalosan halottnak, és 179-et sikerült kimenekíteni. A mentőcsapatok levegőt szivattyúztak a hajó éttermébe, ahol a feltételezések szerint több utas tartózkodik.
Dél-Korea legutóbbi 21 éve legsúlyosabb hajóbalesetének ügyében tovább folyik a nyomozás. Pak Dzse Ok nyomozó Mokphóban tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a baleset idején a 69 éves kapitány nem volt a hajóhídon, a kormánynál a harmadtiszt állt.
Az eltűnt gyermekek szülei a kapitányt okolták a tragédia miatt, miután a kapitány és a hajózási társaság bocsánatot kért a halálesetek miatt. Szemtanúk azt állították, hogy a kapitány és a legénység néhány tagja elhagyta a hajót, míg a mások azt az utasítást adták az utasoknak, hogy maradjanak a helyükön, amikor a hajó süllyedni kezdett.
A parti őrség szerint a nyomozók a legénység esetleges hanyagságára, a teher berakodásának módjára és a hajó esetleges szerkezeti hibáira összpontosítanak, annak ellenére, hogy a hajó a jelek szerint minden biztonsági és biztosítási követelménynek megfelelt.
A kapitány ellen a dél-koreai törvényeknek megfelelően várhatóan büntetőjogi eljárás indul. Ri Dzsun Sok bocsánatot kért az áldozatokért, de a felelősségét nem ismerte el. Nyilvánosan nem nyilatkozott arról, valóban elhagyta-e a hajót az utasok előtt, és ha igen, miért.
Az 1994-ben épült, 146 méter hosszú és 22 méter széles Sewol komphajó április 16-án süllyedt el több mint 470 emberrel - köztük 325 középiskolással - a fedélzetén. A 6825 tonnás komphajó hetente kétszer tette meg az utat Incshon és Csedzsu között. A kompot 921 utas, 180 gépkocsi és 152 kereskedelmi konténer szállítására tervezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


