Nagycsütörtöki mise
Ferenc pápa szellemi és testi fogyatékkal élők lábát mosta meg
Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát.
2014.04.17 19:02MTI
A Don Carlo Gnocchi olasz pap által alapított rehabilitációs központ betegei az intézmény kapujában várták Ferenc pápát, aki egyenként köszöntötte őket. Ferenc pápa a központ kápolnájában mutatta be a Jézus és a tanítványok utolsó vacsoráját idéző szentmisét (coena Domini) a betegek, rokonaik, az orvosok és a betegápoló személyzet részvételével.
A hagyomány szerint az egyházfő a misén elvégezte lábmosás szertartását, ahogyan Jézus is tette a tanítványokkal. Az egyházfő a központban ellátott 12 szellemi és testi fogyatékkal élő személynek mosta meg a lábát. Ferenc pápa tavaly Rómának ugyanebben a kerületében egy fiatalkori börtönben mosta meg tizenkét fiatal elítélt lábát.
Ferenc pápa egyenként letérdelt a kerekes székben ülő betegek előtt és a lábmosás után megcsókolta a lábfejüket. A kilenc olasz és három külföldi személy között egy muzulmán is volt: a 75 éves, líbiai születésű Hamed, aki az olasz-líbiai kereskedelmi kamaránál dolgozott, de egy közlekedési baleset rokkanttá tette.
A betegek között a legfiatalabb a 16 éves Osvaldinho volt, aki a Zöld-foki szigetekről származik és gyerekkorában egy szikláról a tengerbe vetve magát súlyos sérüléseket szenvedett. A legidősebb a 86 éves olasz Angelica volt, aki szintén mozgásképtelen. Mások gyerekbetegségtől váltak szellemi vagy testi fogyatékkal élővé.
A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, "Jézus azt hagyta nekünk örökségbe, hogy testvéreinket szolgáljuk (...) a szeretettől vezérelve legyünk egymás szolgái és segítői".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06