Ukrán válság
Újra németek a baltikumban
Utoljára a második világháború végén jártak német hadihajók a térségben. Most is az oroszok miatt hajóznak be.
2014.04.16 22:05MTIA német hadsereg is részt vesz a NATO baltikumi jelenlétének erősítésében, egyelőre egy hadihajóval és hat vadászgéppel - közölte szerdán a német védelmi minisztérium.
A tárca szóvivője elmondta, hogy a német flotta Elbe nevű segédhajója 45 fős legénységgel május végétől augusztus elejéig egy aknaszedő műveletet vezet majd a Balti-tengeren a NATO kötelékében, a légierő pedig hat Eurofighter típusú vadászgéppel vesz részt egy szeptembertől az év végéig tartó baltikumi légi járőrözési küldetésben.
A NATO már fokozta légi járőrözési tevékenységét a térségben, miután Oroszország bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, és májustól 12 gépet állomásoztat majd a régió NATO-tagállamaiban - Észtország, Lettország, Litvánia - , szemben a feszültségmentes időkben a régióban állomásoztatott négy géppel.
Szerdán, a német védelmi minisztérium bejelentését megelőzően Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közölte, hogy az ukrajnai válság miatt még tovább növelik az észak-atlanti szövetség katonai jelenlétét a levegőben, a szárazföldön és a vízen is. A balti államok légterében járőröző NATO-gépek több küldetést teljesítenek majd, fokozzák a szárazföldi csapatok felkészültségét, és NATO-erők jelennek meg a Balti-tengeren, a Földközi-tenger keleti részén és szükség szerint máshol is - mondta a főtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


