Duzzasztógátat szálltak meg
Árvízzel harcolnak az iraki szélsőségesek
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szervezet vizet "vetett be" az iraki hadsereg ellen.
2014.04.11 17:41MTIAz ILLÁ megszállta az Eufrátesz egyik duzzasztógátját, elzárta a zsilipeket, hogy a feltorlódó víz elöntse a térséget, az áradás pedig megakadályozza, vagy legalábbis lelassítsa az iraki hadsereg előrenyomulását.
Az ország nyugati részén lévő Anbár tartományban tavaly december óta folynak összecsapások a törzsi fegyveresekkel kiegészült kormányerők és az ILIÁ harcosai között. A felkelők a harcok során átvették az ellenőrzést a tartomány székhelye, Ramádi és az attól keletre fekvő Fallúdzsa felett.
Az elfoglalt duzzasztógát mintegy öt kilométerre délre található a folyamatosan ostromlott Fallúdzsa városától. A szélsőséges dzsihadisták a múlt héten szélesítették ki arzenáljukat a vízzel: fokozatosan elzártak a duzzasztógát tíz zsilipjéből nyolcat. Emiatt az Eufrátesz kilépett medréből, és víz alá került a környék.
A folyó alsóbb szakaszain ugyanakkor akadozik a vízellátás, és a vízszint csökkenése áramkimaradásokhoz vezetett a Bagdadtól délre fekvő városokban. Bár azokban nem vízerőművekkel termelnek áramot, hanem hőerőművekkel, ám azok működtetéséhez sok víz is kell a gőz biztosításához, így az erőművek működése nagyban függ az Eufrátesz vízszintjének magasságától.
A helyzet mindazonáltal hamarosan javulhat kissé, mert csütörtökön az ILIÁ kénytelenek volt kinyitni néhány zsilipet, mivel az áradás már az általuk uralt Fallúdzsát is fenyegette. Núri al-Máliki iraki miniszterelnök e heti televíziós beszédében kijelentette: az iszlamisták visszaéltek azzal, hogy a kormányzat és a hadsereg tartózkodott Fallúdzsa kiterjedt és kíméletlen ostromától.
A kormányfő bosszút esküdött a vízkészletekkel visszaélő fegyveresek ellen, a hadsereg pedig támadást hirdetett meg a duzzasztógát visszavételére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06