"Nem látjuk okát"
Oroszország nem adja ki Janukovicsot
Az orosz főügyészség nem lát okot arra, hogy kiadja Viktor Janukovicsot Ukrajnának.
2014.04.11 16:15MTI
freedigitalphotos.net/creativedoxfoto
"Nem látjuk indokoltnak a kiadatását. Ismereteink szerint nem követett el bűncselekményt" - mondta Csajka, hozzátéve, hogy Moszkva Janukovicsot továbbra is Ukrajna legitim elnökének tekinti, míg Ukrajna jelenlegi vezetői "fegyveres államcsíny eredményeként" jutottak hatalomra. "Egy egész csokornyi bűncselekmény történt, amelyeket ki kell vizsgálni" - mondta Szimferopolban Jurij Csajka, főügyész az Interfax jelentése szerint.
Csajka azt is közölte, hogy a főügyészség kérte az Interpoltól nemzetközi elfogatóparancs kiadását Dmitro Jaros, a Jobboldali Szektor elnevezésű ukrán szélsőséges nacionalista szervezet vezetője ellen. Jaros ellen Oroszországban büntetőeljárást indítottak, amiért nyilvánosan, a tömegtájékoztatási eszközök felhasználásával terrorista tevékenységre bujtogatott, és egy moszkvai bíróság március 12-én távollétében, jelképesen letartóztatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


