Egyszerre három helyen kapott lángra
Leégett Kijevben a kommunista párt székháza, gyújtogatás lehetett
Leégett csütörtökre virradóra az Ukrajnai Kommunista Párt kijevi székháza, a tűzoltók arra gyanakszanak, hogy szándékos gyújtogatást történt.
2014.04.10 08:17MTI
Az UNIAN hírügynökség szerint a tűzoltóság azért tartja valószínűnek a szándékosságot, mert az épület egyszerre három helyen kapott lángra. Más hírforrások arról is beszámoltak, hogy a pártirodában ismeretlen tettesek minden leöntöttek benzinnel, és a tűzoltók néhány benzines kannát is találtak az épületben, amely berendezéseit megrongálták, széfjeit feltörték.
Az épület földszintjén, illetve első emeletén száz négyzetméteres terület vált lángok martalékává, károk keletkeztek a második emeleten is, és az alagsor is égett.
A kijevi média ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet arra, hogy február eleje óta a pártszékházban székelt a kijevi tüntetők, az úgynevezett Majdan átvilágítási bizottsága, amely sok dokumentumot tárolt ott.
A dokumentumokat állítólag már szerdán elszállították onnan. A rendőrség szerda este, bírósági utasítást végrehajtva kétszer is a helyszínen járt, hogy a pártirodából való távozásra szólítsa az aktivistákat, akik végül késő éjszaka beadták a derekukat, és elhagyták az épületet, így a tűzvésznek nem volt áldozata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06