Észak-Korea legfelső vezetőjének
Szenzációs meglepetés: Kim Dzsong Unt újraválasztották!
A "történelmi pillanatot" a képviselők "kitörő éljenzéssel" fogadták az egy hónappal ezelőtt újraválasztott parlament első ülésén.
2014.04.09 15:09MTI
A várakozásoknak megfelelően megerősítették szerdán Kim Dzsong Un észak-koreai elnököt az ország legfontosabb döntéshozó testületének, a nemzetvédelmi bizottságnak a vezetői tisztségében.
Az észak-koreai központi hírügynökség jelentése szerint a "történelmi pillanatot" a képviselők "kitörő éljenzéssel" fogadták az egy hónappal ezelőtt újraválasztott parlament első ülésén.
A bizottság a diktatórikus berendezkedésű ország legfontosabb döntéshozó testülete, amelyet két évvel ezelőtt, apja, Kim Dzsong Il halála után foglalt el a 31 év körüli vezető. (Pontos életkora nem ismert.) Phenjan szerint a Nyugat által csak látszatparlamentnek tartott legfelsőbb népi gyűlés döntése Kim újraválasztásáról az egész nép akaratát tükrözi.
Az észak-koreai törvényhozás évente általában egyszer vagy kétszer ül össze, ilyenkor a kormánypárt átfogó döntéseit ratifikálja.
A parlament várhatóan még új tagokat is kinevez a nemzetvédelmi bizottságba a változás nyomán, hogy tavaly decemberben hazaárulás vádjával kivégezték a befolyásos testület egyik alelnökét, Kim nagynénjének férjét, Dzsang Szong Teket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


