Fegyvert nem...
Számos katonai felszerelést kér Ukrajna a NATO-tól
Számos katonai felszerelés beszerzésében számít Ukrajna a NATO és tagországainak segítségére, de fegyvereket nem kér.
2014.04.09 07:24MTI
Ihor Dolhov, az ország NATO mellett akkreditált nagykövete a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy országa és az észak-atlanti szövetség között - a múlt heti megállapodásnak megfelelően - fokozottabb lett az együttműködés az orosz csapatok ukrán határ menti felsorakozását követően. Jelezte, hogy kormánya átadott a NATO-nak egy listát arról, hogy hadseregének mire lenne szüksége.
Ezen egyenruháktól kezdve alkatrészeken át üzemanyagig számos kérés szerepel, de fegyverről és lőszerről nincs szó.
Mint a nagykövet kifejtette, viszonylag hosszú a lista, mert az új kormányzat a Krím orosz megszállásakor szembesült azzal a helyzettel, hogy az ukrán erők harckészültsége nincs annyira magas szintű, mint gondolta. Dolhov elmondta, hogy elsősorban olyan anyagokat kértek, amelyek a "védelmi ágazat napi működéséhez lehetnek szükségesek".
Közölte, hogy egyes kéréseiket az amerikai kormányzat már teljesítette is. Megerősítette a nagykövet azt is, hogy a NATO-csatlakozás hivatalos kérelmezése nincs napirenden. A jelenlegi ukrán törvények értelmében ez nem is lehetséges, mert azok arról rendelkeznek, hogy az ország nem tartozik semmilyen szövetséghez - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06