xxx
Leégett és elsüllyedt egy magyar hajó
Leégett, majd elsüllyedt a Dunaföldvár nevű, magyar zászló alatt közlekedő folyami hajó a romániai Duna-Fekete-tenger Csatornán szombaton.
2014.04.05 15:36MTIA Konstancából (Constanta) Ausztriába tartó motorhajó, amely hat vasérccel megrakott uszályt tolt maga előtt, a 29-es kilométernél Poarta Alba település közelében szombatra virradó éjszaka - feltehetően egy rövidzárlat miatt - kigyulladt. A hajót azonnal a part mellé irányították, és négy tűzoltó kocsi, illetve egy tűzoltó hajó érkezett a helyszínre.
A tűzoltók 12 órán keresztül küzdöttek, míg sikerült megfékezniük a lángokat, de később az erős szél miatt a hajó ismét lángra kapott. Az oltás során a hajóra annyi víz került, hogy elsüllyedt. A Dunaföldvárból már csak a felépítménye és az antennája látszik ki a vízből.
A román folyami hatóságok közölték: a galaci kikötőből több uszályt irányítanak a baleset helyszínére, hogy kiemeljék az elsüllyedt hajót a vízből: a művelet vélhetően egy hétig is elhúzódhat.
A hajón 90 tonnányi üzemanyag volt, de sikerült megakadályozni, hogy a lángok elérjék a tartályokat, és a vízbe sem ömlött ki az üzemanyag. A hatóságok minden esetre az olajszennyezésre is felkészültek és elkerítették a vízfelszínt a hajó körül.
A térségben korlátozták a forgalmat: irányonként váltakozva haladnak a hajóvonták az elsüllyedt magyar tolóhajó mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
- 16:20 Megszünteti a hazai gyártást a legrégibb szlovákiai pezsgőgyár
- 14:18 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat Kiskunfélegyházán
- 12:18 Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadás elhárításáról tett bejelentést a moszkvai polgármester
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


