V4 helyett V6
Alakul a Közép-Európai Unió
Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország szövetsége kibővül. Tippeljen, kik csatlakoznak a visegrádiakhoz!
2014.04.03 17:55MTI
Milos Zeman
Ausztria és Szlovénia a jövőben részt vesz a visegrádi négyek (V4) találkozóin - jelentette be csütörtökön Ljubljanában Borut Pahor szlovén elnök, miután megbeszéléseket folytatott cseh kollégájával, Milos Zemannal.
A CTK cseh hírügynökség szerint Pahor jelezte: a Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia által alkotott országcsoport döntést hozott arról, hogy Ausztria és Szlovénia bevonásával tartott találkozókat fognak rendszeresen tartani. Zeman azt mondta, hogy a két országnak a meghívása a visegrádi csoportba hosszú ideig tartott tárgyalások eredménye - írta a CTK, emlékeztetve: a cseh államfő tavaly ősszel, ukrajnai látogatásán foglalt állást amellett, hogy a V4-országok fűzzék szorosabbra kapcsolataikat Ausztriával és Szlovéniával.
Zeman e forrás szerint azt is mondta csütörtökön, hogy egyes V4-országok ellenezték az országcsoport négyről hatra való bővítését. A CTK szerint a V4 csoport szakértői újabb elemzésükben javasolták a tagországok felső vezetésének, hogy bővítsék ki a visegrádi együttműködésben résztvevők számát.
Az STA szlovén hírügynökség a két államfő ljubljanai tanácskozásáról szóló tudósításában úgy fogalmaz: Zeman tájékoztatta Pahort a visegrádi csoport kibővítésének lehetőségéről, ugyancsak arra hivatkozva, hogy a bővítést illető kezdeményezés nemrég látott napvilágot. A hírügynökség megjegyzi: Zeman ugyanakkor nem tudta pontosan megmondani, mikor várható az említett bővítés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


