Kerry Jeruzsálemben egyeztet
Kerry: korai lenne temetni az izraeli-palesztin béketárgyalásokat
John Kerry amerikai külügyminiszter szerint korai lenne már most temetni az izraeli-palesztin béketárgyalásokat.
2014.04.02 04:26MTI
Kerry kedd este Brüsszelben nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy terveinek megfelelően szerint elutazik-e szerdán Rámalláhba. "Nem tudom, hogy megyek-e. Bizonyos dolgokat még tisztázni kell" - mondta. Figyelmeztetett azonban, hogy korai lenne temetni a béketárgyalásokat.
"Túlságosan is korai lenne a mai eseményekből bármiféle következtetést levonni a dolgok állásáról - hangoztatta. Úgy ítélte meg, hogy még számos lehetőség jöhet számításba a béketárgyalások folytatását illetően. Emlékeztetett arra, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök megerősítette ígéretét, hogy a hónap végéig folytatja tárgyalásait Izraellel. Még a mai napon is azt mondta a két fél, hogy folytatni akarják az előrelépés lehetőségének a keresését - szögezte le újságírók előtt kedden este a NATO külügyminiszteri tanácskozása után.
Kerry hétfőn este és kedden Jeruzsálemben egyeztetett a válságba jutott palesztin-izraeli békefolyamat folytatásáról. A palesztin vezetés kedden egyhangúlag úgy döntött, hogy kezdeményezi a Palesztin Autonóm Területek felvételét az ENSZ több szakosított szervezetébe, illetve nemzetközi egyezmények tagjai közé. Izrael korábban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az izraeli-palesztin béketárgyalások végét jelentené, ha a palesztinok felvételüket kezdeményeznék valamelyik ENSZ-szervnél.
A dpa hírügynökség értékelése szerint a palesztinok nyolc hónapon keresztül tárgyaltak az izraeli engedmények reményében, de végül elvesztették türelmüket. Izrael a palesztin foglyok negyedik csoportja szabadon bocsátásának halogatásával túlfeszítette a húrt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


