Afganisztáni merénylők
Szétlőtték a nemzetközi választási bizottság épületét
Ismeretlen merénylők - minden bizonnyal tálib fegyveresek - szombaton aknavetőkkel és lőfegyverekkel támadást intéztek Kabulban az országos választási bizottság épülete ellen, de az első jelentések szerint a benn tartózkodóknak nem esett bajuk.
2014.03.29 14:06MTI
Az afgán belügyminisztérium szóvivője a hírügynökségeknek annyit mondott: három vagy négy merénylő elfoglalta a közelben - mintegy ötszáz méterre - lévő épületet, és onnan intézett támadást a választási bizottság háromemeletes székháza ellen. Mint mondta, először robbanásokat lehetett hallani a közelben, amelyek vélhetően aknavetőktől származtak, majd tűz alá vették a bizottságnak otthont adó házat. A bent lévők azonban gyorsan védett helyre húzódtak, így nem esett bántódásuk - nyilatkozott a szóvivő. Valamivel később a tálibok vállalták magukra az akciót, amelynek kimenetele eddig még nem ismert.
Afganisztánban április 5-én elnökválasztást rendeznek, amelyen a lakosság szavazatai eldöntik, ki lesz Hamid Karzai hivatalban lévő államfő utóda. A tálibok mindent elkövetnek, hogy kizökkentsék a választási folyamatot, "színjátéknak" minősítve azt.
Az afganisztáni tálibok nemrég állítólag parancsot adtak "valamennyi" harcosuknak az elnökválasztás megzavarására és arra, hogy mindenkit vegyenek célba, aki a szavazás megszervezésén dolgozik. Erről maguk a szélsőséges ideológiájú lázadók számoltak be március 10-én az interneten közzétett közleményükben. A tálibok most először adtak ki ilyen egyértelmű és közvetlen fenyegetést az elnökválasztás ellen, korábban csupán a választások bojkottjára szólították fel az afgánokat.
Tíz jelölt indul az elnöki tisztségért. Hamid Karzai távozó államfő, aki a tálibok 2001-es bukása óta irányította az országot, az alkotmány értelmében nem indulhat harmadik mandátumért.
Afganisztánban a tizenkét éve tartó külföldi katonai megszállás ellenére állandósult az erőszak, s a NATO-erők mintegy 50 ezer katonájának kivonása közeledtével bizonytalanság lett úrrá az országon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


