Szedi áldozatait a denevér
Tilos megenni a denevért
Megtiltották a denevér árusítását és fogyasztását, hogy megállítsák a halálos ebolavírus terjedését Guineában. A betegségben már legalább 62-en haltak meg az országban.
2014.03.27 12:05MTIRene Lamah elmondta: a helyi csemegének számító denevért vélik az ország déli részén kitört ebolajárvány fő forrásának. A kórokozó 62 ember halálát okozta az országban, és a szomszédos Libériából és Sierra Leonéből is jelentettek gyanús eseteket - tudósított a BBC hírportálja.
Az ebola nagyon erősen fertőző és nincs ellene orvosság. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvaadási képessége, fellép az elvérzés veszélye és a betegség végzetessé válik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a fertőzöttek 25-90 százaléka hal bele a betegségbe attól függően, hogy a vírus melyik változatával került kapcsolatba. A tünetek egyebek között hányás, hasmenés, külső és belső vérzés.
A nyugat-afrikai országban a denevért gyakran fűszeres levesben főzik, a levest falusi boltok árulják, ahová a helyiek inni is járnak. A repülő emlőst másképp is elkészítik: tűz fölött szárítják. Nyugat- és Közép-Afrika egyes denevérfajairól úgy vélik, az ebola természetes hordozói, bár a betegség semmiféle tünete sem jelentkezik rajtuk.
Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi jótékonysági szervezet két karantént állított fel Guinea déli részén, hogy a járvány terjedését megakadályozza. A helyi hatóságok az egészségügyi világszervezettől (WHO) kapnak segítséget, üzeneteikkel az ország tévécsatornáin igyekeznek megnyugtatni az embereket.
A WHO szerint ebolafertőzés elsősorban Közép- és Nyugat-Afrikában, a trópusi esőerdők közelében, városoktól távol fekvő falvaiban fordul elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06