Vírus
Az ebola már Kanadában is terjed?
Guineából, ahol január óta közel száz Ebola-fertőzéses esetet jelentettek, a vírus tovaterjedt a szomszédos Libériába, ahol hat esetet fedeztek föl, és közülük öt halálosnak bizonyult. Kanadából is jelentettek egy esetet a hatóságok.
2014.03.25 11:21MTI
"Egy felnőtt férfi, aki nemrég Nyugat-Afrikában járt, súlyos betegen fekszik egy saskatooni (Nyugat-Kanada) kórházban magas lázzal és más tünetekkel" - áll Saskatchewan tartomány egészségügy minisztériumának helyi idő szerint hétfő este kiadott közleményében. A munkaügyben utazó férfi "Libériából tért vissza", és az Ebola-lázra emlékeztető tüneteket mutatott.
Előzőleg Walter Gweningale libériai egészségügyi miniszter arról számolt be közleményében, hogy "(hétfő) reggelig hat esetet fedeztünk föl, közülük öten már meghaltak: négy nő és egy fiúgyermek". A hatodik fertőzött, egy kislány "kezelés alatt áll".
A hat ember Guinea déli részéről érkezett kezelésre észak-libériai kórházakba - fűzte hozzá a miniszter, az illetők nemzetiségét nem említve.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet egy illetékese viszont úgy tudja, hogy "ezek az emberek temetésekre mentek Guineába, és onnan tértek vissza" Libériába, a határövezetbe.
A guineai egészségügyi minisztérium szombaton erősítette meg, hogy a betegség az ország déli részén szedi áldozatait. A szaktárca közlése szerint a kór február 9-i feltűnése óta közel száz esetet regisztráltak, ebből 59 halállal végződött. Az Ebola vírusa Afrikában van jelen, és vérrel, illetve más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés.
A betegség nagyon erősen fertőző és nincs ellene orvosság. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték. Azóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 15 Ebola-járvány pusztított Afrika-szerte, és a betegség összesen már több mint 1300 halálos áldozatot követelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06