Halottak Guineában
Ebola-járvány tört ki - nincs ellene orvosság!
Ebola-járvány tört ki Guineában és már harmincnégy bizonyított halálesetet okozott február óta, miközben a vírus nagy valószínűsséggel a szomszédos Sierra Leonéra is átterjedt.
2014.03.22 18:32MTIAz afrikai országban eddig összesen negyvenkilenc esetet regisztráltak a betegség február 9-i feltűnése óta, jelentette be szombaton a guineai egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen. A tárca sajtóközleménye szerint a főváros, Conakry mellett az ország délkeleti részén, három különböző városban is észleltek megbetegedéseket. A kormány arra kérte a lakosságot, hogy jelentsenek minden gyanús esetet.
Az Orvosok határok nélkül segélyszervezet közölte, hogy szükségintézkedéseket léptettek életbe, az ország déli részében segítenek karantént állítani, emellett pedig 33 tonna gyógyszert és egészségügyi felszerelést küldenek a térségbe.
A Sierra Leone-i hatóságok vizsgálatot indítottak egy 14 éves fiú ügyében, aki nemrégiben halt meg a két ország közötti határ közelében fekvő egyik településen, miután Guineába utazott egy ebolás férfi temetésére.
Az ebola nagyon erősen fertőző és nincs ellene orvosság. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, és a betegség végzetessé válik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


