Menekülttáborban
Palesztinokat öltek Ciszjordániában izraeli katonák
Négy palesztint öltek meg izraeli katonák szombaton a ciszjordániai Dzsenínben, egy épület ostromában és az azt követő heves összecsapásban.
2014.03.22 12:55MTI
Palesztin biztonsági tisztségviselők szerint az izraeliek az éjjel a dzseníni menekülttáborban körbevettek egy házat, hogy letartóztassanak egy, a Hamász szervezet fegyveres szárnyához, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádokhoz tartozó férfit.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a fegyveres támadások és bombamerényletek elkövetése, valamint további terrorcselekmények előkészülete miatt keresett 20 éves Hamza Abu al-Heidzsa másokkal együtt elbarikádozta magát az épületben, és tüzet nyitott az izraeli katonákra, akik közül kettőt megsebesített.
Később megpróbált kimenekülni a házból, de a katonák agyonlőtték.
Az izraeli közlés szerint a helyszínre perceken belül több száz feldühödött dzseníni lakos és fegyveresek érkeztek, akik összecsaptak az izraeli kommandósokkal. Az összecsapásban az izraeli katonák még három palesztint lelőttek, köztük a Hamász és az Iszlám Dzsihád szervezetének egy-egy aktivistáját és egy civilt.
Palesztin forrásokra hivatkozó médiajelentések szerint az észak-ciszjordániai városban lezajlott incidensnek palesztin oldalon számos sebesültje is van.
A súlyos összecsapás jelentősen megnehezítheti John Kerry amerikai külügyminiszter dolgát, aki a tervek szerint áprilisban újra a térségbe utazik, hogy rávegye a feleket az eddig eredménytelennek bizonyuló izraeli-palesztin béketárgyalások folytatására.
Palesztin tisztségviselők korábban azt közölték, hogy az izraeli hadsereg az újabb béketárgyalások tavaly júliusi kezdete óta 57 palesztint ölt meg és közel 900-at megsebesített.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06