Obama maga mögé utasította vetélytársait
Az első kis győzelem Obama és McCain számára New Hampshire-ben
Parányi szakaszgyőzelmet aratott kedd hajnalban New Hampshire államban az amerikai elnökjelölti címért folytatott küzdelemben a demokrata párti Barack Obama és a republikánus párti John McCain.
2008.01.08 08:14MTIMiközben a kis északkeleti államban élők többségének helyi idő szerint reggelig várnia kell, hogy leadhassa szavazatát az előválasztáson, két kistelepülésen, Hart,s Locationben és Dixville Notchban már a voksok összeszámlálása is befejeződött. Az amerikai választási törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a 100 főnél kisebb lélekszámú településeken már éjfélkor megnyissák a szavazóhelyiségeket, s az összes szavazat leadása után le is zárják az urnákat.
Obama a két kistelepülésen összesen tizenhat szavazatot söpört be, messze maga mögé utasítva két fő vetélytársát, Hillary Clintont és John Edwardst (három-három szavazat). A republikánusoknál McCain végzett az élen tíz szavazattal, mögötte a sorrend Mike Huckabee (öt szavazat), Ron Paul (négy szavazat) és Mitt Romney (három voks). A csütörtöki iowai jelölőgyűlésen aratott győzelem után New Hampshire államban is Obama az első számú esélyes a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai közül.
A 46 éves fekete bőrű politikus a felmérések szerint vezet fő vetélytársa, Hillary Clinton szenátor, volt First Lady előtt. A Republikánus Párt indulói közül a közvélemény-kutatások szerint McCain szenátor az első, csekély előnnyel Mitt Romney, Massachusetts állam kormányzója előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


