B61-12
Spiegel: Washington újgenerációs atombombákat telepítene Európába
A washingtoni vezetés a 2015-ös költségvetési javaslatban jelezte, hogy forrásokat kell elkülöníteni a B61-12 jelzésű bombák európai telepítésére.
2014.03.16 17:29MTI
A tervezett menetrend szerint 2015 tavaszán elkezdik felkészíteni az európai NATO-partnerek atomfegyvereket hordozó repülőgépeit az új töltetek hadrendbe állítására.
Elsőként a repülők - Tornado és F-16-os vadászbombázók - szoftvereit frissítik majd - írta vasárnap a Der Spiegel.
A régi bombák kivonása és az új fegyverek telepítése a jelenlegi becslések szerint 10 milliárd dollárba kerülhet. Az első B61-12-esek 2020-ban érkezhetnek Európába.
Az állomány felújításával párhuzamosan erősítik az atomfegyvereket tároló raktárak biztonságát, amire a tervek szerint 154 millió dollárt fordítanak. A költségek csaknem 20 százalékát Németország fedezi majd - írta a Der Spiegel, források megjelölése nélkül, hozzátéve, hogy a felújítandó raktárak között van az egyetlen németországi atomfegyverbázis, a bücheli.
A Der Spiegel egy 2013 tavaszán közölt cikke szerint a Rajna-Pfalz tartománybeli bázison nagyjából 20 darab B–61-es atombombát tárolnak.
A Pentagon egy nyilvános jelentésére hivatkozva hozzátették, hogy az újgenerációs, B61-12 jelzésű bomba nemcsak a korábbi típusokat - a B61-3, 4 és 10 jelzésű bombákat - helyettesíti, hanem leváltja a föld alá telepített bunkerek, raktárak lerombolására kifejlesztett B61-11-est, és a B83 jelzésű stratégiai nukleáris bombát is, amely a hirosimai atombombánál több mint 90-szer nagyobb robbanóerővel rendelkezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06