Nem lett jó vége
Leváltották a minisztert egy SS-megemlékezés miatt
Felmentették tisztségéből Einars Cilinskis lett környezetvédelmi és regionális fejlesztési minisztert pénteken, mert a kormány döntése ellenére részt akar venni a második világháború alatt az SS soraiban harcoló lett veteránok megemlékezésén.
2014.03.14 22:45MTI
Laimdota Straujuma lett miniszterelnök azután mentette fel Cilinskist, a kormánykoalíciót alkotó nacionalista Nemzeti Szövetség tagját, hogy a politikus kormány többségi határozata ellenére is részt akar venni a lett SS-veteránok vasárnapi felvonulásán.
Cilinskis közölte, hogy menesztése ellenére is részt kíván venni a "Légió napja" elnevezésű rendezvényen. Úgy fogalmazott, "lett hazafiként" fog csatlakozni a menethez.
Straujuma és elődje, a tavaly novemberben lemondott Valdis Dombrovskis is valamennyi miniszterét arra kérte, hogy az ukrajnai helyzetre való tekintettel ne vegyenek részt a megemlékezésen.
Lettország az ott élő nagy számú orosz kisebbség miatt el kívánja kerülni a lehetséges provokációkat. Az orosz kisebbség tagjai közül sokan úgy tartják, hogy a felvonulás eltorzítja a történelmet, a nácizmust dicsőíti és megsérti a háború áldozatait. Sok lett azonban a lett függetlenségért harcoló hősöknek tekinti a veteránokat, akik közül sokakat kényszerrel soroztak be.
Néhány lett politikus attól tart, hogy a többségében oroszok lakta Krím félsziget megszállása után erősödni fog Moszkva nyomása a Balti államokra, ahol - mindenekelőtt az észt, illetve a lett fővárosban, Tallinnban és Rigában, valamint a keleti országrészeken - oroszok százezrei élnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06